Családi nap

A fotógaléria megtekintéséhez kattintson a képre. A galéria 243 db fotót tartalmaz.

Napsütéses őszi idő, jó hangulat, finom ételek és sok-sok résztvevő jellemezte az idei „Családi Napot”, amelyet ezúttal is Szent Mihály napjához közel, szeptember 30-án rendeztünk meg.

A nap szokás szerint a főzőhelyek elfoglalásával, majd a főzéssel és sütéssel kezdődött el, s abban idén bizony annyian vettek részt, hogy már-már kicsinek bizonyult a rendezvénytér. Az ételek többek között üstökben, bográcsokban, kemencékben, sparhelteken, és tárcsákon készültek el a nap folyamán, s még felsorolni is nehéz mi mindent kóstolhattak meg a jelenlévők. A helyi asszonyok természetesen idén sem hagyhatták ki a már névjegyüknek számító túrós és káposztás sztrapacskát, de amellett készítettek babgulyást, almás, grízes és káposztás bélest, szilvalekváros buktát, mákos kalácsot, áfonyás lepényt és egyéb finomságokat is. A rendezvényteret körbejárva pedig – a teljesség igénye nélkül – olyan ételekkel folytatódott a sor, mint a sült kolbásztök, slambuc, sült kolbász, hagymás bab, lecsó, lepcsánka, kakaspörkölt, haltepertő, „halleves”, krumplilángos, birkapörkölt, tócsni, őz pörkölt, marhapörkölt, és még hosszan sorolhatnánk. A finom ételek mellett természetesen gyümölcsből sem akadt hiány, szőlővel, almával, és ezek, valamint társaik folyékony formájával is könnyíteni lehetett a nehéz falatokat.

A főzés, sütés, és kóstolás mellett idén is több kísérőprogram színesítette a napot. Tizenegy órától ugrálóvár és csúzda, darts foci, valamint fa ügyességi játékok álltak a kicsik és nagyok rendelkezésére, déltől pedig lovaglásban próbálhatták ki magukat az érdeklődők. Délután egy órától kézműves foglalkozás zajlott a Tanoda kávézóban, a színpadon pedig egészségügyi szűrővizsgálaton vehettek részt a jelenlévők. A rendezvénytéren mindeközben lehetőség nyílt mézek és mézkészítmények, valamint tökmag termékek kóstolására és vásárlására, továbbá különböző kézműves termékek, dekorációs tárgyak vásárlására is.

A Családi Napot a hagyományokhoz híven idén is a Szent Mihály napi tűzgyújtás zárta, amelyre este hét órakor került sor a középhutai focipályán. Összességében elmondhatjuk, hogy egy rendkívül sikeres és jó hangulatú, családias légkörben eltöltött napot tudhatunk magunk mögött, amelyen rekord számú részvevő, több mint ötszáz fő fordult meg. Köszönjük szépen mindenkinek, és találkozzunk jövőre is!

Köszönetet szeretnénk ezúton is mondani mindazoknak, akik megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt, illetve közreműködtek annak sikeres lebonyolításában. Köszönettel tartozunk a helyi lakosoknak – különös tekintettel az idősebbeknek, – a környékbeli lakosoknak, az üdülő és vendégháztulajdonosoknak, továbbá a távolabbról érkező résztvevőknek a finomabbnál finomabb ételek és sütemények elkészítéséért, valamint kínálásáért. Külön köszönjük testvértelepülésünk, Perény község lakosainak, hogy a szlovákiai parlamenti választások ellenére idén is ellátogattak hozzánk kis csapatukkal. Köszönjük az önkormányzati dolgozók munkáját, valamint az önkéntesek és támogatók segítségét. Köszönjük az Erdőhorváti Lovasiskola, és a Sárospataki Egészségfejlesztési Iroda közreműködését, valamint Trembeczkiné Ligay Klára, Stefán János és minden további közreműködő segítségét.

Köszönjük!

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük