Háromhutaiak Erdélyben

Háromhutaiak egy csoportja az Önkormányzat szervezésében, augusztusban néhány napos kiránduláson vett részt Erdélyben. Elsőként Koltón álltunk meg, ahol megtekintettük a Teleki kastélyt, amely arról nevezetes, hogy Petőfi Sándor itt töltötte a mézesheteit, és itt írta a Szeptember végén című versét. Ezután tiszteletünket tettük Wass Albert sírjánál Marosvécsen, ahol abban a szerencsében volt részünk, hogy találkozhattunk az író fiával, és Kemény Jánossal, a kastély valamikori tulajdonosának unokájával is. Mielőtt szálláshelyünkre indultunk, még megcsodáltuk a gyergyóditrói templomot, és estére értünk gyergyószentmiklósi szálláshelyünkre, ahol finom vacsorával vártak bennünket. Másnap a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz látogattunk el, majd Borszéken kóstoltuk meg a híres bórvizeket. Vasárnap reggel kigyalogoltunk a Széphavasra, ahol közadakozásból és közös munkával építik újjá a kápolnát. Következő úticélunk Gyimesbükk, az ezeréves határ, ahol megnéztük a 2008-ban helyreállított utolsó magyar vasúti őrházat, és a Rákóczi vár romjait. Délután betértünk a csíksomlyói kegytemplomban, és aki akart szentmisén vehetett részt a csíkszeredai Makovecz Imre tervezte templomban. Hétfőn reggel a Madarasi-Hargitára indultunk, ahová Ivóból először traktorral, majd gyalog sikerült feljutnunk. A hegytetőn felállítottuk az itthonról magunkkal vitt kopjafát, Égerházi László fafaragó alkotását, amely Háromhutát szimbolizálja. Miután Gábor atya megáldotta a kopjafát, elénekeltük a magyar és a székely himnuszt, majd hazánkért imádkoztunk. Kissé fáradtan, de jókedvűen és új élményekkel gazdagodva indultunk haza. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ennek a kirándulásnak a létrejöttéhez és jó hangulatához.
A kopjafát a hegytetőre felérve a baloldalra állítottuk. A szalag felirata: Egy az Isten, egy a Nemzet. Háromhuta 2013.
A kopjafa GPS adatai:
Szélesség: 46.261078 észak
Hosszúság: 25.345488 kelet
Magasság: 1845 m
Ha valaki ezután arra jár, ne felejtse el megnézni, és ha lehetősége van rá, küldjön egy fotót is! 🙂