Javában zajlik az óhutai ravatalozó környékének átépítése és megújítása

A jó időt kihasználva javában zajlik a munka az óhutai temetőben.

Az önkormányzat dolgozói az utcafronti kerítés felújításával már csaknem elkészültek, azzal egy időben pedig hozzáláttak a temető partfalát megtámasztó támfal építéséhez is. A támfal a régi óhutai iskolaépület elbontása során félrerakott kövekből készül, melyeket a kőműves mesterek egyesével faragnak meg, és illesztenek a helyükre.

A támfal építésével egyidejűleg a harangláb és a már korábban megsüllyedt világháborús emlékmű is áthelyezésre, illetve átépítésre kerül, ezen túl mindkét építmény a fal részét képezi majd. (Az emlékmű megújul, és részben beépül a támfalba, a harangláb eredeti faszerkezetét pedig a támfalba beépített új fémkonzol tartja majd.)

A támfal elkészülte után a ravatalozó előtere, és az épület előtti terület térkő burkolatot kap, amelyre új padok is kihelyezésre kerülnek majd.

A ravatalozó körüli munkák részeként megújul továbbá az 1904-ben állítatott feszület és ritkításra valamint felnyírásra kerülnek a területen álló fenyőfák is.

A munkák nagyobb része előreláthatólag elkészül a mindenszentekre, kisebb munkákra azonban az ünnepek után, vagy tavasszal is lehet majd számítani.

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük