Rendezvénycsűr épül Óhután – 3.

A fotógaléria megtekintéséhez kattintson a képre. A galéria 15 db fotót tartalmaz.

Legutóbb márciusban számoltunk be a Rendezvénycsűr építéséről, de a munka természetesen azóta is gőzerővel zajlik, sőt az épület július végére csaknem elkészül majd. Március óta ugyanis sok minden történt, felsorolni is nehéz azokat a munkafolyamatokat, amelyekkel már elkészültek az építők vagy éppen folyamatban vannak. A hatalmas tartószerkezet összeállítása után megtörtént annak kezelése, majd helyükre kerültek a tetőlécek és a cserepek is. Közben zajlottak a kőművesmunkák, és kiépítésre kerültek a közmű-hálózatok is, a villámhárító rendszerrel egyetemben. A közelgő nyári rendezvényekre tekintettel az elmúlt hetekben a munkák felgyorsultak, felkerült a csatorna rendszer, elkészültek a hidegburkolatok, beépítésre kerültek az üstök gáz és füstcsövei, a mosdókagylók, a villamos szerelvények és a még hátramaradt faszerkezetek is. A szakemberek jelenleg a polikarbonát burkolatok felszerelésének befejezésén, a térkő burkolat kialakításán, valamint a tereprendezésen dolgoznak, hogy az épület a július 23-án esedékes Anna-napi rendezvényen már használható legyen. Ezzel viszont a csűr építése nem ér még véget, a nyitható oldalfalak és ajtók beépítésére ugyanis csak az Anna-nap után nyílik majd lehetőség. 

Az As Építész Stúdió Kft. által tervezett és az Értékteremtő Közmunkaprogram keretében épülő Rendezvénycsűr hivatalos átadására várhatóan október elején kerül majd sor.

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük