Rendezvényeink
Kedves Érdeklődő!
Háromhuta Község Önkormányzata és a Háromhutáért Alapítvány – a partnerszervezetekkel együttműködve – egész évben számos kulturális, sport és hagyományőrző rendezvényt szervez a falubeli lakosok, az üdülőtulajdonosok, és az ide látogató vendégek kikapcsolódása érdekében. Emellett egészségmegőrző és készségfejlesztő előadásokkal, kézműves foglalkozásokkal, illetve önkéntes munkanapokkal is igyekszik színesíteni a falu mindennapjait. Településünkön az elmúlt éveket tekintve – az egyházi ünnepeken kívül – évente átlagosan 10-15 különböző programot szerveztünk. Egyes rendezvények, mint például a Rákóczi Emléknap, az Anna – napi rendezvény, a Mozdulj az egészségedért futóverseny, vagy a Családi nap évről-évre megrendezésre kerülnek, ezek mellett pedig több kisebb-nagyobb alkalmi eseményen is részt vehetnek az érdeklődők.
Jövőbeli rendezvényeinken és programjainkon mindenkit szeretettel várunk!
2025. évi programterv:
Az előző évekhez hasonlóan idén is megtartjuk állandó rendezvényeinket, a kiegészítő programok és alkalmi események szervezését viszont számos tényező befolyásolhatja, ezért azok dátumát nem tudjuk előre kitűzni. Rendezvényeinkről bővebb információt idén is plakát, Facebook esemény és/vagy rövid leírás formájában teszünk közzé általában az aktuális program előtt 2-3 héttel. A programtervet folyamatosan frissítjük, és aktualizáljuk. A változtatás jogát fenntartjuk!!
“Az élet színeváltozása” – Égerházi Szár László szobrász kiállításának megnyitója a Rendezvéncsűrben
- 2025. február 8. (szombat) – 14.00
- Információ: A rendezvény plakátjának megtekintéséhez kattintson az esemény nevére. A kiállítás február 7. és április 21. között tekinthető meg az óhutai Rendezvénycsűrben.
Rákóczi Emléknap
- 2025. március 29. (szombat)
- Információ: Hamarosan!
Pálos Majális
- 2025. május 1. (csütörtök)
- Információ: Hamarosan!
32. Anna – napi rendezvény
- 2025. július 26. (szombat) – 18.00
- Információ: –
Szent Anna – napi templombúcsú
- 2025. július 27. (vasárnap) – 11.30
- Információ: Hagyományos ünnepi szentmise/búcsúmise Szent Anna tiszteletére.
XXII. Mozdulj az egészségedért futóverseny
- 2025. augusztus 2. (szombat)
- Információ: –
Az államalapítás ünnepe
- 2025. augusztus 20. (szerda)
- Információ: –
Családi nap
- 2025. szeptember 27. (szombat)
- Információ: –
Zemplén Rally 2025
- 2025. október / november (várhatóan)
- Információ: –
- A verseny hivatalos weboldala: https://zemplenrally.hu/
Adventi délután
- 2025. december
- Információ: –
Közgyűlés
- 2025. december
- Információ: Hagyományos év végi közgyűlés, amelyen az önkormányzat beszámol az éven történt eseményekről és eredményekről. A közgyűlés a 3936 Háromhuta, Rákóczi út 18. alatti Művelődési Házban kerül megtartásra.
Az alábbiakban hagyományos rendezvényeinket szeretnénk bemutatni, bízva abban, hogy azok az Ön érdeklődését is felkeltik.
Világháborús megemlékezés
Az 1943. januárjában történt Doni-áttörés évfordulója kapcsán, 2013 óta minden év elején megemlékezünk a II. világháborúban harcolt, és elesett, eltűnt vagy hadifogságba került háromhutai honvédekről. A többnyire a vasárnapi szentmise után megtartott megemlékezéseken egy rövid beszédet és imádságot követően az Önkormányzat megkoszorúzza a középhutai, az újhutai és az óhutai hősi emlékművet, a helyi lakosok pedig mécseseket gyújtanak az elesett hősök emlékére. A megemlékezéseken a Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör katonai hagyományőrzői – korhű ruhában és felszereléssel – biztosítják a díszőrséget. 2016-ban, 2019-ben és 2022-ben az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy településünket is érintette az évről évre megrendezett Doni Hősök Emléktúra. A nagyszabású rendezvények alkalmával számos hagyományőrző, aktív és tartalékos katona, valamint civil látogatott el településünkre, és rótta le kegyeletét hős elődeink emléke előtt. (A rendezvény különböző okok miatt az elmúlt két évben sajnos elmaradt, de mécsesgyújtásra és koszorúk, virágok elhelyezésére az emlékműveknél ettől függetlenül is sor került.)
Rákóczi Emléknap
Háromhuta a regéci uradalomhoz tartozott, s mint ilyen, az 1600-as évek közepétől 1711-ig a Rákóczi család birtoka volt. Magát a települést pedig II. Rákóczi Ferenc fejedelem alapította 1698-ban, így a Rákócziak meghatározó szerepet töltöttek be községünk történelmében. Az Önkormányzat 2015-ben ezért is döntött úgy, hogy Rákóczi Emlékparkot létesít Óhuta településrészen, majd ott minden év márciusában ünnepséget szervez a fejedelem születésnapjának évfordulóján. Az első ilyen rendezvényt – és egyben az emlékpark felavatását – 2015. március 28-án, II. Rákóczi Ferenc fejedelem 339. születésnapja alkalmából rendeztük. A Regéc Község Önkormányzatával és az ŐSFORRÁS Hagyományőrző, Turista és Sportegyesülettel közösen szervezett megemlékezés általában három helyszínen zajlik.
Az óhutai emlékparkban és Regéc várában beszédekre, illetve kulturális műsorra kerül sor, Regécen, a vár látogatóközpontjában pedig ünnepi ebéden vesznek részt a települések lakosai és a meghívott vendégek. Az óhutai emlékparkban 2015-ben egy kopjafát állítottunk és emlékfát ültettünk, 2016-ban táblákat és padokat helyeztünk el, 2017-ben pedig Rákóczi zászlót állítottunk. 2018-ban II. Rákóczi fejedelmet ábrázoló mellszoborral bővítettük az emlékparkot, idén pedig átadjuk az üveggyártás történetét és módját bemutató Üvegcsűrt. Nagy örömünkre szolgál, hogy a rendezvényre évről évre többen látogatnak el, és 2019-ben már ötödik alkalommal tiszteleghetünk ilyen módon településünk alapítójának emléke előtt.
Anna – napi rendezvény
A Szent Anna – napi templombúcsúhoz kötődő Anna-napi rendezvényt (a helyiek Anna bálnak, vagy falunapnak hívják többnyire) immár 32 éve rendezzük meg minden év júliusának végén. A rendezvény jelenlegi színhelye Óhuta településrész, azon belül is a rendezvénytér és szabadtéri színpad. Az első ilyen jellegű falunapot 1993-ban, az akkor még működő vegyesbolt és kocsma (ma már Turisztikai Információs Központ) előtti téren tartották, leginkább helyi és környékbeli lakosok részvételével. A fellépők az aszfaltozott téren adták elő műsorukat, a zenekar pedig a bolt raktára mellé ácsolt kis színpadon zenélt a közönségnek. A rendezvény több, mint tíz éven át zajlott hasonló formában, de a 2000-es évek elejére már egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, így újításokat kellett bevezetni. 2004-ben átalakítottuk a vegyesbolt körüli teret, és a rendezvény számára az Önkormányzat egy új, viszonylag nagyméretű, fából készült mobil színpadot szerzett be.
Ekkor már minden fellépő a színpadon kapott helyet, az aszfaltozott részt pedig székekkel töltöttük meg az egyre növekvő közönség számára. A vendégek színvonalas kiszolgálását folyamatos fejlesztéssel igyekeztünk megoldani. A szétszedhető színpad 2011-ben új helyszínre, a hivatal mellett – több tucat teherautó föld elhordása után – kialakított kövezett parkolóba költözött, immár végleges helyére. Az utóbbi években a program látogatóinak a száma elérte a 800 főt, a helybéli és környékbeli lakosok mellett az ország számos pontjáról érkeznek hozzánk a szórakozni vágyó vendégek. 2017-ben egy állandó, fedett és öltözőkkel rendelkező színpadot építettünk, amely az Anna – napi rendezvényünk mellett már kisebb koncerteket is képes kiszolgálni. A helyszínen 2022-ben felépítettünk továbbá egy 150 fő befogadására alkalmas, üstkonyhával felszerelt Rendezvénycsűrt, amely a vacsora számára biztosít kiváló helyszínt. Az Anna – napi rendezvényt általában különböző műfajú zenés és táncos műsorok alkotják, este nyolc órától pedig a helyszínen, 12 üstben főtt vacsorát fogyaszthat el a közönség. Az est fénypontja a tűzijáték, amit hajnalig tartó utcabál követ.
Mozdulj az egészségedért futóverseny
A kellemest a hasznossal köti össze népszerű sportrendezvényünk, a „Mozdulj az egészségedért!” futóverseny, amelyet első alkalommal 2004-ben rendeztünk meg a Háromhutáért Alapítvány támogatása céljából. A versenyzők a nevezési díj befizetésével támogatják az Alapítványt, amiért cserébe egy háromhutás pólót kapnak ajándékba. Az általában augusztus első szombatján, az Anna – napi rendezvényt követő szombaton megrendezésre kerülő versenyen a nevezőknek 4,7 vagy 9,4 km-es távot kell teljesíteniük Újhuta és Óhuta között, illetve az Óhuta – Újhuta – Óhuta útvonalon. A célba érkezés után frissítő italok és gyümölcs, valamint különböző szűrővizsgálatok várják a résztvevőket. A rendezvény eredményhirdetéssel és tombolasorsolással zárul. A 15 éve töretlen népszerűségnek örvendő futóverseny légköre baráti, családias jellegű. Az ország különböző szegleteiből (Háromhuta és környéke, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Budapest, Debrecen, Tokaj, Szeged, stb.) érkező nevezők száma többnyire 100 és 200 között van, és sokan csak emiatt a verseny miatt utaznak el hozzánk. Az esemény szervezésében néhány éve állandó parnerünk a Laktát Sport Team és a KKB Egyesület, akik többek között profi időmérő felszerelés biztosításával járulnak hozzá a verseny színvonalas lebonyolításához.
Családi nap
Az egyik legnépszerűbb rendezvényünk története 2008-ra nyúlik vissza. Az első Családi nap a helyi könyvtár szervezésében, egy szűkebb körű, inkább gyerekeknek szóló programként valósult meg az Erdei Iskola helyén álló régi iskolaépület udvarán. A többnyire vetélkedőkből és számháborúból álló program az évek múlásával azonban egyre bővült, és főzéssel, szabadtéri szentmisével, táncházzal, valamint közös tűzgyújtással egészült ki. Helyszíne többször változott (Újhutai Ifjúsági Tábor, Pálos-kolostorrom), de 2012-től az óhutai rendezvénytér ad állandó otthont az immár nagyszabású, gasztronómiai és hagyományőrző programokat felvonultató rendezvénynek. Időpontja Szent Mihály napja környékére, általában szeptember végére esik. Délelőtt helyi, környékbeli és távolabbi vidékekről érkező főzőcsapatok készítik el tájjelegű ételeiket, melyekből bárki kóstolhat, délután pedig kézműves foglalkozásokon, lovagláson, íjászaton és lövészeten, valamint táncházban várjuk a résztvevőket.
A nap végül a középhutai focipályán zárul, ahol sor kerül a Szent Mihály napi tűz meggyújtására. Itt a tűz körül összegyűlt vendégek általában kötetlenül beszélgetnek, boroznak vagy pálinkáznak, valamint énekelnek, amíg a tűz ki nem alszik. Mindannyiunk számára öröm, hogy a rendezvény kötetlen, baráti és családias jellege sokakat vonz a településre, ezért a jövőben is igyekszünk azt minden évben megrendezni.
Néhány kisebb-nagyobb alkalmi rendezvényünk az elmúlt évekből:
Pálos majális és Pálos kalákák, Trianon megemlékezések, ünnepi koncertek, könyvbemutató, közönségtalálkozó, adventi délutánok, épület átadók, stb.
Az elmúlt évek rendezvényeinek beszámolóját és fotógalériáját a Hírek oldalon tekintheti meg.