Településünk is részt vett a VI. Közfoglalkoztatási kiállításon

Háromhuta Község Önkormányzatának standja a VI. Közfoglalkoztatási kiállításon, Miskolcon. (Szakály Noémi Fanni telefonnal készült fotója.)
2019. szeptember 6-án és 7-én Háromhuta Község Önkormányzata is részt vett a VI. Közfoglalkoztatási kiállításon és vásáron Miskolcon. A község pavilonjánál a közfoglalkoztatás keretén belül megvalósult kisebb-nagyobb beruházásokról tájékozódhattak az érdeklődők. Az önkormányzat tablók segítségével mutatta be az Erdei Iskola, a Turisztikai Információs Központ és a középhutai vegyesbolt kivitelezésének folyamatát, de természetesen az olyan kisebb projektek, mint például az újhutai harangláb, az óhutai színpad, vagy a pihenő és emlékparkok megvalósítása is megtekinthető volt a képeken. Az önkormányzat emellett egy a településen készülő pihenőpadot is kiállított, valamint szórólapok osztásával népszerűsítette az erdei iskolát. A település kiállításához a Mézes Huta helyi családi vállalkozás is csatlakozott, így a standnál különböző fajtájú mézeket és mézes termékeket is kóstolhattak, illetve vásárolhattak a látogatók.