Útépítés, útjavítás

A fotó csak illusztráció.

Április végén a Közútkezelő útjavítási munkálatokat végzett településünkön, amelyek során a legkritikusabb állapotban lévő Üveggyár és Középhuta között húzódó útszakaszon több helyen teljes szélességben új burkolatot alakítottak ki. Emellett Újhutáig javították a kátyúkat, itt június elején a kastély előtti útszakasz rendbetételét és kijavítását is elvégezték. A Regéc felöli, valamint az Óhuta és Üveggyár közötti útszakasz javítása még várat magára, de előreláthatólag az itt található úthibák és kátyúk javítása is megtörténik a közeljövőben. További jó hír, hogy jelenleg is zajlik a Tolcsva – Erdőhorváti útszakasz teljes körű felújítása, amely várhatóan július végén, augusztus elején fejeződik be. A felújítást követően Tolcsva 37-es főút felöli végétől Erdőhorváti Háromhuta felöli végéig már új úton közlekedhetnek a településünkre látogatók. Az útfelújításhoz kapcsolódóan Erdőhorvátiban két közúti híd teljes felújítására is sor kerül, így a településen egy ideig csak kerülő útvonalon, mellékutakon keresztül lehetett áthaladni. Háromhuta község önkormányzata a jövőben is igyekszik mindent megtenni, hogy a településre vezető utakat folyamatos javítsák és karbantartsák, és bízik abban, hogy mihamarabb sor kerülhet ezen útszakaszok teljes felújítására is.

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük