HÁROMHUTA

Hitélet

Látnivalók, nevezetességek

Emlékparkok

Pálos kolostorrom

Hutai üvegek

Helyi védelem alatt álló értékek
KÖZÉPÜLETEINK

Szent Anna Római Katolikus Templom

Alkotóház

Önkormányzati telephely
(Átépítés/felújítás alatt.)
RENDEZVÉNYEINK
Állandó rendezvényeink
Időközi és alkalmi rendezvényeink

Orvosi rendelő átadása, 2010

A Szent Anna Római Katolikus Templom felújítás utáni felszentelése, 2010

Augusztus 20-i ünnepség, 2011

Október 23-i megemlékezés, 2012

Erdélyi kirándulás, 2013

Kapunyitogató, 2014
ÉPÍTKEZÉSEK, FELÚJÍTÁSOK, TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS
Az önkormányzat 2005 és 2020 között közel 50 különböző, kisebb-nagyobb beruházást valósított meg a településen. A 2004-es pusztító árvíz után, 2005 és 2010 között ezek többnyire belterületi vízelvezetéssel kapcsolatos projekteket jelentettek, tehát vízelvezető árkok és támfalrendszerek kiépítésére került sor a község bel- és külterületén. A 2010-es és 2013-ás árvizek idején ezek a rendszerek jól is vizsgáztak, és azóta is többször bebizonyították szükségességüket. Az árvíz okozta károk felszámolása, majd a védelmi rendszerek kiépítése után az önkormányzat 2009 és 2012 között a középületek felújítására, illetve átépítésére koncentrálhatott. Ezekben az években került sor többek között az orvosi rendelő (2009-2010), a templom (2010), a régi középhutai iskola (2011), és a hivatalépület felújítására (2011), illetve átépítésére.
2013-tól az Értékteremtő Közmunkaprogram keretén belül igényelhető forrásokat kihasználva valósulhattak meg beruházások a településen. Az önkormányzat elmúlt évek során emlékparkok kialakításával, ismeretterjesztő táblák és pihenőpadok kihelyezésével, valamint lépcsők, korlátok, hidak és különböző infrastrukturális építmények felújításával igyekezett hozzájárulni a község vonzerejének növeléséhez. Természetesen nagyobb fejlesztésekre is sor került, ilyen volt többek között a középhutai boltépület teljes körű felújítása, az újhutai harangláb felújítása, az óhutai Erdei Iskola felépítése, és a Turisztikai Információs Központ kialakítása. Pályázati forrásból és önerőből a kisebb fejlesztések mellett 2015-ben a középhutai világháborús emlékmű átépítése, 2016-ban pedig térfigyelő kamerarendszer kiépítése történhetett meg. Az elmúlt néhány évben is több kisebb-nagyobb beruházás (szabadtéri színpad, üvegcsűr, stb.) valósulhatott meg, idén tavasszal pedig elkezdődhetett a munka az utolsó felújításra váró középületen is. A középhutai Alkotóház mellett álló egykori szolgálati lakásból garázsoknak, műhelynek, és raktáraknak helyet adó közfoglalkoztatási telephelyet alakít ki az önkormányzat.
Az elmúlt 15 év beruházásairól természetesen rendszerezett fénykép-gyűjteménnyel rendelkezünk, amelyek nagy része a régi honlapon megtekinthető is volt. Az idő múlását és a technika fejlődését tekintve azonban úgy véljük, hogy a 10-15 évvel ezelőtt készült – kisebb felbontású – fotók ilyen mennyiségben való feltöltésére már nincs szükség egy új, modern weboldalon. Éppen ezért a régebbi és kisebb léptékű beruházásokat válogatás galériákkal, valamint ilyen volt/ilyen lett galériákkal kívánjuk bemutatni. A nagyobb építkezésekről és az elmúlt év fejlesztéseiről természetesen külön galériákat is feltöltünk majd. Ezek válogatásán és összeállításán időnk engedelmével folyamatosan dolgozunk, és bízunk benne, hogy hamarosan feltöltésre kerülhetnek.

Vízelvezető árkok építése, 2007-2009

Támfalrendszerek építése, 2007-2012

Lépcsők, utak építése, 2005-2009

Templom külső felújítása és kibővítése, 2007

Vízmű rendszer bővítése, 2009

Orvosi rendelő felújítása, 2009-2010

Templom belső felújítása, 2010

Polgármesteri Hivatal, Műv. Ház és Könyvtár átépítése és felújítása, 2010-2011

Régi középhutai iskola felújítása, 2011

Világháborús emlékmű átépítése, 2015

Középhutai vegyesbolt átépítése és felújítása, 2016-2017

Erdei Iskola építése, 2017-2018

Turisztikai Információs Központ kialakítása, 2017-2018

Újhutai harangláb felújítása és környezetének átépítése, 2017-2018

Csorgó – forrás és pihenőhely felújítása, 2015

Nemzeti Emlékpark kialakítása, 2016-2017

Vegyesboltbolt melletti parkoló felújítása és új buszmegálló építése, 2017

Rákóczi Emlékpark kialakítása, majd bővítése, 2015-2018

Szabadtéri színpad építése, 2017

Kisebb léptékű faluszépítő munkák, 2013-2018

Pálos kolostorrom feltárása, 2016-2018

Középhuta – Ravatalozó előtti parkoló felújítása, 2018

Újhuta – Panzió melletti parkoló felújítása, 2019

Ilyen volt/ilyen lett válogatás galéria
Adatvédelmi információ:
Az oldalra feltöltött fotók javarészt Háromhuta Község Önkormányzatának archívumából származnak, és azokat vagy az önkormányzat egy képviselője készítette, vagy az illetékes magánszemély adta át az önkormányzatnak további felhasználásra. Fotókat bocsájtott rendelkezésünkre többek között Tatay László, Verbovszki Dániel, Kelemen Gábor, Kertész Attila, Csutkai Csaba (drón), Bődi Gábor, Szatmári Zsolt, Szilvágyi Gergő, Sóvágó Zsolt, Sóstói András, Nemessályi Zsolt, Balogh László, a falubeli lakosok (régi fotók gyűjteménye) , és még sokan mások. A fotókat ezúton is köszönjük szépen mindenkinek. Kérjük, hogy akinek valamilyen problémája van az egyes fotók közzétételével kapcsolatban, írásban jelezze számunkra az Információk menüpont Kapcsolat oldalán. Egyéb források: Internetes kereső- és közösségi oldalak, Hungaricana – közgyűjteményi portál, Arcanum adatbázis, Kazinczy Ferenc Múzeum. A fotógalériában közzétett fotókat internetes felületeken, vagy nyomtatott formában engedély nélkül tilos felhasználni. Megértését köszönjük!