Adventi délután Újhután
A fotógaléria megtekintéséhez kattintson a képre. A galéria 8 fotót tartalmaz.
A Háromhutáért Alapítvány és az ŐSFORRÁS Egyesület szervezésében idén is megrendezésre került az immár hagyománnyá vált „Adventi délután” elnevezésű ünnepi esemény, amelynek ezúttal az Újhutai Bolt és Kávézó biztosított helyszínt. A délután két órakor kezdődő összejövetelen szép számban jelentek meg helyi és környékbeli lakosok, valamint a településen tartózkodó vendégek.
A résztvevők jóvoltából idén is volt meleg tea, forralt bor, pogácsa, sütemény és egyéb finomságok, a „szabadon elvihető tárgyak asztalán” pedig kisebb-nagyobb ajándékok cseréltek gazdát. Az udvaron feldíszítésre került továbbá a bolt karácsonyfája is. A családias hangulatú rendezvényt tizenhat órától Czabányi Attila „Adventi hangoló” című zenés műsora színesítette, amelyet ezúton is köszönünk szépen. Egyúttal köszönjük szépen mindenkinek a részvételt, az ételeket és italokat, valamint a kisebb-nagyobb ajándékokat.
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk mindenkinek!