Családi nap

A fotógaléria megtekintéséhez kattintson a képre. A galéria 125 képet tartalmaz.

Idén szeptember 27-én tartottuk meg „Családi Nap” elnevezésű rendezvényünket az óhutai rendezvénytéren. Bár az időjárás idén sem volt igazán napfényes, az eső ezúttal nem esett, jó társaságból és finom ételekből pedig nem volt hiány.

Az elmúlt években megszokott „rendszer” szerint a nap ezúttal is a főzőhelyek elfoglalásával vette kezdetét, melyeket sok esetben egy-egy csapat már évek óta ugyanott és ugyan olyan módon alakít ki. Az ételek többek között idén is kemencében, sparhelteken, bográcsokban, üstökben, különböző elektromos sütőkön, tárcsákon és smokerben készültek, bőséges kínálatot teremtve. Felsorolni is nehéz, hogy a helyi lakosok és segítőik, valamint a legtöbb esetben már visszatérő családi és baráti társaságok mennyi mindent készítettek. A teljesség igénye nélkül az elkészült ételek és sütemények közé sorolhatjuk a következőket: sztrapacska, gulyásleves, lecsó, halászlé, krumplilángos, lepcsánka, sült kolbász, hagyományos és töltött lángos, sült és füstölt húsok, pörköltek, káposztás hús, knédli, túróperec, káposztás és grízes lángos, különböző sütemények, palacsinta, gofri, tepsis burgonya, slambuc, töltöttkáposzta és még hosszan sorolhatnánk. A sütés és főzés, valamint a jó beszélgetések és a kiváló italok kóstolása mellett természetesen idén sem maradhattak el a kísérőprogramok, amikben főleg a gyerekek lelték örömüket. Egész nap ugrálóvár és népi játszópark állt kicsik és nagyon rendelkezésére, a nap egyik legjobban várt és látogatott programja pedig a megyei rendőrkapitányságok képviselőinek kutyás bemutatója volt. A Turisztikai Információs Központ mellett fekvő zöldterületen izgalmas igazoltatásokat és elfogásokat láthatott a közönség, a bemutató végén pedig egy pisztoly is eldördült. Ezt követően „falunéző” kisvonat indult Újhutáig, s vissza a gyermekek – és felnőttek – nagy örömére. Igaz ez kalandosra sikeredett, a kiérkező „mozdonynak” ugyanis elszakadt az egyik ékszíja, így először nem tudott elindulni. A gyermekek elkeseredését látva viszont a helyiek és vendégek egy kisebb csoportja sikeresen megszerelte a vonatot, ami egy szalagfűrészről levett égszíjjal és némi dróttal megerősítve végül elindulhatott. Ezúton is köszönjük a szerelésben segédkező helyi lakosok és vendégek közreműködését, valamint Bori József erdőhorváti autószerelő szakszerű munkáját. A szerelés és némi kerékpumpálás után a vonat végül kétszer teljesítette az Óhuta – Újhuta távot, gyerekek és felnőttek örömére egyaránt. A már említett programokon kívül a nap folyamán mézek és mézkészítmények, valamint különböző kézműves és dekorációs tárgyak árusítása színesítette az eseményt.

A nap a hagyományokhoz híven – Szent Mihály napjához közel – ezúttal is tűzgyújtással ért véget, ami este hét órakor kezdődött el a középhutai focipályán. A hatalmas máglya körül idén kifejezetten sokan gyűltek össze, hogy beszélgetés, borozás vagy éppen táncolás közben búcsúzzanak el a nyártól. A máglya leégése egyúttal a családi nap végét is jelentette, amelyen idén több mint ötszázan vettek részt. Köszönjük szépen mindenkinek, bízunk benne, hogy jövőre is találkozhatunk!

A szervezők ezúton is köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt, illetve közreműködtek annak lebonyolításában! Köszönettel tartozunk a helyi lakosoknak – különös tekintettel az idősebbeknek, – a környékbeli lakosoknak, az üdülő és vendégház tulajdonosoknak, továbbá a távolabbról érkező és gyakran már visszatérő vendégeknek az ízletes ételek és finom sütemények elkészítéséért, valamint kínálásáért. Külön köszönjük testvértelepülésünk Perény község lakosainak, hogy csapatukkal idén is velünk tartottak. Köszönjük az önkormányzati dolgozók munkáját, valamint a támogatók és önkéntesek segítségét. Köszönjük az ugrálóvárat, a játszóparkot, a kisvonatot és a hangosítást biztosító szolgáltatók munkáját, továbbá a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrkapitányságok megjelent rendőreinek és kutyáinak szolgálatát. Köszönjük szépen mindenkinek!

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük