Családi nap

A fotógaléria megtekintéséhez kattintson a képre. A galéria 100 db fotót tartalmaz.

A már sok éves hagyományhoz híven idén is Szent Mihály napjához közel, ezúttal szeptember 24-én rendeztük meg a „Családi Napot.” Az eseményt megelőző napok esős időjárása után szombat reggel szép őszi idő várta a sütni, főzni, vagy csak kikapcsolódni vágyó résztvevőket. A legtöbben ezúttal is délelőtt tíz órakor láttak hozzá az ételek elkészítéséhez kemencében, bográcsban, sparhelten, üstben, tárcsán és smokerben. A helyi asszonyok ezúttal túrós és káposztás sztrapacskát főztek nagyobb mennyiségben, de került ki a kezeik közül például kemencében sült aszalt szilvás-grízes lángos és többféle kenyérlángos is. A kínálat itt természetesen nem ért véget, hiszen a további helyi, környékbeli és távolabbról érkező résztvevők jóvoltából még tucatnyi finomság közül választhattak a jelenlévők. Felsorolni is nehéz, hogy mi minden készült a tűzhelyeknél, de többek között erdészleves, palócleves, csülkös bableves, birkagulyás, töltött káposzta, slambuc, sült kolbász, sült hal, lepcsánka, lucskos káposzta knédlivel, pulled pork (füstölt tépett hús) és palacsinta közül választhattak azok, akik szerették volna megkóstolni a különböző tájak ízeit. Az ételek mellett idén is lehetőség volt sütemények, mézek és mézkészítmények, tökmag termékek, továbbá sajtok kóstolására és vásárlására is. Míg a felnőttek sütöttek és főztek, a gyerekek kipróbálhatták a lovaglást, vagy különböző szórakoztató és ügyességi játékokkal játszhattak a népi játszóházban. Délután élő zenés „táncházban” táncolhattak és dalolhattak a jelenlévők, este hét órakor pedig fellobant a Mihály napi tűz a középhutai focipályán. Bár a családi napok történetében először a máglya idő előtt eldőlt, ez sem a tűznek nem állta útját, sem pedig az összegyűlteknek nem szegte kedvét, a lelkes csoport a tűz leégéséig kitartott. Örülünk, hogy az idei családi napot is a jó idő, a jó hangulat, a finom ételek, az ismerős arcok és a kötetlen beszélgetések jellemezték. Bízunk benne, hogy mindenki jól érezte magát, jövőre ismét találkozunk!
 
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik megtisztelték a rendezvényt jelenlétükkel, illetve közreműködtek annak sikeres lebonyolításában. Köszönettel tartozunk a helyi lakosoknak, – különös tekintettel az idősebbeknek, – a környékbeli lakosoknak, továbbá a távolabbról érkező résztvevőknek a finomabbnál finomabb ételek és sütemények elkészítéséért, valamint kínálásáért. Külön köszönjük testvértelepülésünk, Perény község lakosainak, hogy évről évre eljönnek hozzánk kis csapatukkal, és elkészítik tájjellegű ételeiket. Köszönjük az önkormányzati dolgozók munkáját, valamint az önkéntesek és támogatók segítségét. Köszönjük az Erdőhorváti Lovasiskolának a lovagoltatást, a Túl a Tiszán néptáncegyüttesnek és zenész barátaiknak a táncházat, a Szélkakas Népi Hagyományőrző Társulatnak a játszóparkot, Stefán Jánosnak és családjának a hangosítást, a helyi termékeket árusítóknak pedig termékeik kínálását és népszerűsítését. Köszönjük!
 

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük