Falugyűlés 2025

Háromhuta Község Önkormányzata a hagyományokhoz híven idén decemberben is falugyűlést tartott. A december 18-án, csütörtökön 17 órától kezdődő gyűlésen Verbovszki Károly polgármester számolt be a település 2025-ös évéről. Beszámolójában ismertette az önkormányzat gazdasági helyzetét, az adókkal és szolgáltatási díjakkal kapcsolatos tudnivalókat, valamint az elnyert és visszautasított pályázatokat. Ezt követően beszélt az elvégzett, valamint várható beruházásokról és munkákról, az útfelújítással kapcsolatos fejleményekről és a rendezvényekről. A beszámoló után a megjelentek kérdéseket, észrevételeket, és javaslatokat vetettek fel, amelyekre mind a jelenlévők, mind a képviselő-testült reagált. Polgármester úr ezt követően megköszönte a képviselő testület, a jegyzőasszony, a tolcsvai közös hivatal és az önkormányzat dolgozóinak munkáját, valamint a résztvevők figyelmét. A falugyűlés formai részének végét közös vacsora és kötetlen beszélgetés követte. A gyűlésen körülbelül ötven helyi lakos vett részt, akiknek ezúton is köszönjük szépen a részvételt!

A 2025. december 18-ai falugyűlésen elhangzottak vázlatszerű közlése ITT érhető el.

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük