Készül az új weboldalunk

Háromhuta Község Önkormányzata úgy döntött, hogy a jövőben egy teljesen új weboldalon keresztül kívánja bemutatni a település múltját, jelenét és jövőjét az érdeklődő látogatóknak. Bár a jelenlegi honlapot is sokat látogatják, s az szinte minden szükséges információt tartalmaz, szerkezete már elavult, így nehéz frissíteni és egyes típusú böngészőkben, illetve a hordozható eszközökön is különbözőképpen – esetenként hibásan – jelenik meg. Az önkormányzat ezért is határozta el magát egy teljesen új weboldal megrendelése mellett, amely várhatóan február végére-március elejére készül majd el. Az új honlap egyes elemeiben a régi oldal színvilágát és egyszerűségét követi majd, de egy kibővített és átláthatóbb tartalommal, valamint modern grafikával fog a látogatók rendelkezésére állni. Emellett a különböző közösségi média felületek beágyazását is tartalmazni fogja, és olyan hordozható eszközökre, mint például a táblagép vagy a mobiltelefon is optimalizálva lesz. A modern háttérszerkezetnek köszönhetően természetesen a frissítés is egyszerűbbé válik majd, így a cikkek, képek és galériák akár a község facebook oldalain tapasztaltakhoz hasonló rendszerességgel jelenhetnek meg. Reméljük, hogy az új weboldal beváltja majd a hozzá fűzött reményeket, és egyre több emberrel ismerteti meg Háromhutát. Az új honlap elkészültéig a jelenlegi oldalon fejlesztéseket és nagyobb frissítéseket már nem végzünk, a 2019-es események és hírek várhatóan már az új oldalon olvashatóak majd. Az Erdei Iskolával kapcsolatos tudnivalókat szintén az új weblapon fogjuk közölni, egy külön erre a célra létrehozott menüpont alatt.

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük