Kötet jelenne meg Háromhuta népi építészetéről

A kötet borítóterve a szerző festményével.

Tisztelt Látogatók!

Háromhuta Község Önkormányzata és a Háromhutáért Alapítvány mindig is fontosnak tartotta a település épített örökségének megismertetését és megőrzését, különös tekintettel azokra a lakóházakra, amelyek a helyi népi építészet kiemelkedő példái. Ezek, a többnyire az 1800-as évek vége és az 1940-es évek eleje között épült díszes homlokzatú, tornácos parasztházak az elmúlt évtizedek modernizációjának és divatjának ellenére viszonylag nagy számban maradtak fenn a településen, így ma is meghatározzák annak arculatát, egységes és rendezett utcaképét. Éppen ezért igyekezett az önkormányzat az elmúlt években a lehető legtöbbet megtenni a népszerűsítésük, megismertetésük és védelmük érdekében. Szakemberekkel, támogatókkal és önkéntesekkel társulva összegyűjtöttük és felmértük ezeket a lakóházakat, majd a Településkép Arculati Kézikönyvben összefoglalóan ismertettük azok értékeit és jellemzőit, kiemelve a településkép meghatározásában betöltött szerepüket. A képviselő-testület ennek alapján alkotta meg a Településkép Védelmi Rendeletet, amelyben többek között helyi védelem alá sorolta a helyi népi építészet ismertetőjegyeit még magán hordozó épületeket is. Az önkormányzat ezzel egyrészt biztosítani szerette volna fennmaradásukat, másrészt pedig lehetőséget kívánt nyújtani a tulajdonosoknak arra, hogy támogatást igényelhessenek az állami népi építészeti program keretein belül. Természetesen valós értékmentéssel és helyreállítással is szerettünk volna jó példát mutatni, ennek jegyében újítottuk fel, illetve alakítottuk át az óhutai és középhutai boltépületeket. Örülünk, hogy azóta már követői is akadtak ennek a példának, és bízunk benne, hogy a jövőben egyre több épület kapja majd vissza eredeti arculatát. A lakóházak mellett az olyan szakrális építményeink és épületeink, mint például az út menti és ház előtti feszületek, a régi sírkövek, vagy a kápolnák és haranglábak is kiemelkedő építészeti értéket képviselnek, ezért ezek megismerése és megőrzése is fontos feladatunk.

Az épített örökségünk megismertetése és megőrzése érdekében végzett munka ezzel természetesen még nem ért véget, számos tervünk van még a jövőre nézve. Az egyik ezek közül most kézzel foghatóvá válhat, hiszen Buczkó József etnográfus és muzeológus, helyi kötődésű szakember arra vállalkozott, hogy egy kötetben ismerteti az érdeklődőkkel Háromhuta népi építészeti örökségét, valamint szakrális emlék- és sírjeleitA kötet több évnyi kutatómunka, majd közel egy évnyi írás és összeállítás után készen áll a kiadásra, ami terveink szerint a Háromhutáért Alapítvány finanszírozásában valósulna meg. A közel 200 oldalas, A5-ös méretű könyvből egyelőre 500 példányt szeretnénk színes nyomtatásban kiadni, aminek a költségei előreláthatólag 1.000.000 – Ft-ot (egymillió forint) tennének ki. Ehhez gyűjtést szervezünk, amelyben köszönettel vesszük adományaikat. Kérjük, hogy amennyiben lehetőségük van arra, hogy anyagilag is támogassák a kötet megjelenését, támogatásukat az alábbi számlaszámra utalják.

Háromhutáért Alapítvány

Belföldi (GIRO) számlaszám: OTP, 11734169-20008976

Nemzetközi (IBAN) számlaszám: HU66 1173 4169 2000 8976 0000 0000

Közlemény: e-mail cím vagy telefonszám és a „könyvre” szó

A támogatók köszönetképpen tiszteletpéldányt kapnak a könyvből, és nevüket is megjelentetjük abban.

Kérem, hogy támogassa Ön is a kötet megjelenését, mert mint tudjuk, múltunk nélkül nem lehet jövőnk, örökségünket megőrzése pedig mindannyiunk közös érdeke.

Háromhuta, 2020.10.01.

Verbovszki Károly

a kuratórium elnöke

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük