Rákóczi Emléknap

2016. március 19-én Háromhuta és Regéc község, valamint az Ősforrás Hagyományőrző, Turista és Sportegyesület második alkalommal rendezte meg a Rákóczi Emléknapot II. Rákóczi Ferenc fejedelem közelgő 340. születésnapja alkalmából. Az emléknap 12 órakor kezdődött Óhután a Rákóczi Emlékparkban, amely az idén két darab tájékoztató táblával bővült. Az ünnepség a Himnusz eléneklésével vette kezdetét, majd Martinovszki István tárogatóművész előadásában hallgathattuk meg a Rákóczi indulót. Tóth László népdalénekes előadása után Verbovszki Károly polgármester úr ünnepi beszéde következett, amelyben emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy mindannyiunk számára fontos a múlt megismerése és az őseink iránt való tisztelet. Háromhuta ezért is csatlakozott a Rákóczi Kulturális Útvonalhoz, amely a fejedelem életútjához köthető településeket köti össze. Ezt követően Tatay László, az Ősforrás Egyesület elnöke ismertette a felállított táblákat, majd Regéc és Háromhuta község polgármesterével együtt, nemzeti színű szalagot kötött a tavaly felállított kopjafára. Az ünnepség a Bodrog Néptáncegyüttes Rákóczi korabeli táncelőadásával folytatódott, majd a Háromhutai Asszonykórus énekelte el a Boldogasszony anyánk című himnuszunkat. A háromhutai ünnepséget követően a résztvevők a regéci várba indultak, ahol 13 óra 30 perckor kezdődött el a program. 

A várban Kováts Marcell és Martinovszki István tárogatóművészek előadása után Bakos Ferenc, Regéc község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte, hogy Regéc vára szorosan kötődik II. Rákóczi Ferenchez, akinek élete méltán lehet példa minden magyar számára, ezért is kötelességünk rá emlékezni. Ezt követően Tóth László ismét korabeli dalokat énekelt, amelyek a vár falai között szinte visszarepítettek bennünket az időbe. Az ünnepség II. Rákóczi Ferenc emléktáblájának leleplezésével folytatódott, amelyet Polgár Ferenc római katolikus plébános és Szikora Benedek görög katolikus paróchus szentelt meg. Ezután Simon Zoltán, a vár feltárásának vezető régésze röviden ismertette a vár és II. Rákóczi Ferenc kapcsolatát, majd a Bodrog Néptáncegyüttes fegyvertáncot és udvari táncot mutatott be a vár belső udvarában. A várban tartott program zárásaként a résztvevők megtekinthették az elkészült, de még át nem adott északi tornyot. A több emelet magas, korhűen újjáépített vártoronyból lélegzetelállító látvány tárult a látogatók elé. Az emléknap Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc szobrának megkoszorúzásával, valamint vendéglátással zárult, amely a jó hangulatnak köszönhetően késő délutánig tartott. A nap folyamán közel 150-en vettek részt a rendezvényen, amelyet ezúton is köszönünk minden kedves megjelent vendégnek. Köszönjük továbbá a művészeknek és a Háromhutai Asszonykórusnak a közreműködést, Baráth Zoltán szakácsnak és segítőinek a főzést, valamint mindazok munkáját, akik hozzájárultak az emléknap sikeres lebonyolításához.

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük