Rákóczi Emléknap

Március 28-án Rákóczi Emléknap keretében emlékeztünk meg II. Rákóczi Ferenc fejedelem 339. születésnapjáról. Az ŐSFORRÁS Hagyományőrző, Turista és Sportegyesülettel, valamint Regéc Község Önkormányzatával közösen szervezett emléknap 11 órakor kezdődött Óhután, ahol egy kisebb ünnepség keretében tölgyfát ültettünk településünk alapítójának tiszteletére. Verbovszki Károly polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd beszédében elmondta, hogy a tölgyfa tövéhez Regécről hozott föld jelképezi a két település közös történelmi gyökerét. Kitért arra is, hogy községünk ezentúl minden évben meg kíván emlékezni a fejedelem születésnapáról, a most elültetett fa köré pedig emlékparkot tervez létrehozni. Ezután Verbovszki Dániel ismertette Háromhuta megalapításának történetét, amely közben Daruka Mihály hagyományőrző felolvasta az 1698. február 28-án Fonyban kelt alapítólevelet. Ezt követően Tatay László, az Ősforrás Egyesület elnökének történelmi ismertetője következett, majd Keresztes Barbara szavalta el II. Rákóczi Ferenc: Ima a hazáért című művét. Az emlékfát Bakos Ferenc, Regéc község polgármestere, Háromhuta község képviselőtestületének tagjai, valamint Tatay László elnök közösen ültették el, Szőke Gábor atya pedig megáldotta azt, hogy erősödjék és növekedjék, emlékeztetve minket nagyságos fejedelmünkre. A fa elültetése után a jelenlévők Regécre utaztak. Bakos Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket, szintén kitért a két falu közös múltjára és jelenére. Zrínyi Ilona és a gyermek II. Rákóczi Ferenc szobra, valamint a községháza falán elhelyezett emléktábla megkoszorúzása után az ünneplő közönség Regéc várába látogatott. A zord időjárás és az erős szél ellenére jó hangulatban tekintették meg a várat, és az éppen zajló felújítási munkálatokat. A várból visszatérve Regéc község önkormányzata ebéddel várta az egybegyűlteket, amelynek elfogyasztása után, a nap folyamán már közreműködő Martinovszki István tárogatóművész, Horváth Béla zenész, és a Háromhutai Asszonykórus felelt jó hangulatért. Az emléknapra sokan ellátogattak, amit ezúton is köszönünk. Köszönjük továbbá Égerházy László fafaragó művésznek a tölgyfa mellé elhelyezett kopjafa elkészítését, a művészeknek és az asszonykórus tagjainak a zenei kíséretet, valamint mindenki segítségét, aki munkájával hozzájárult ennek a napnak a létrejöttéhez. Reméljük, jövőre újra együtt ünnepelhetjük meg a Nagyságos Fejedelem születésnapját.

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük