XV. Mozdulj az egészségedért futóverseny

A fotógaléria megtekintéséhez kattintson a képre. A galéria 182 db fotót tartalmaz.

Augusztus 4-én, szombaton, a Háromhutáért Alapítvány XV. alkalommal rendezte meg a Mozdulj az egészségedért futóversenyt. Nevezésével idén 142 résztvevő támogatta az alapítványt, a rajtvonalhoz pedig 101 futó sorakozott fel, hogy a rendkívüli melegben leküzdje a 4,7 vagy a 9,4 kilométeres távot. A 10 óra 8 perckor elindított versenyen végül mindenki célba ért, és a rövidebb távot 17 perc 28 másodperc, a hosszabb távot pedig 34 perc 43 másodperc alatt teljesítette az első befutó. A versenyzők hűtéséről a verseny során három párakapu és két frissítőpont gondoskodott, a célba érkezést követően pedig mindenkit hideg víz és üdítő, valamint fagylalt várt. Az eredmények kiértékelése alatt szűrővizsgálaton vehettek részt az érdeklődők, az eredményhirdetést követően pedig tombolasorsolásra került sor. Idén újdonság volt, hogy a nevezéskor kapott pólókra Háromhuta címere helyett a Háromhutáért Alapítvány tavaly bemutatott logója került. Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát, és jövőre is ellátogat a futóversenyre. Ezúton is köszönjük mindenkinek a részvételt, a támogatást és a segítséget. A rendezvényt idén is a Háromhutai Polgárőr Egyesület biztosította, az egyesület tagjainak munkáját szintén szeretnénk megköszönni.

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük