XVIII. Mozdulj az egészségedért futóverseny

A fotógaléria megtekintéséhez kattintson a képre. A galéria 157 db fotót tartalmaz.

A Háromhutáért Alapítvány 2021. július 31-én tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a „Mozdulj az egészségedért!” futóversenyt. Az idei verseny rajtvonalához összesen 92-en sorakoztak fel, támogató nevezéssel pedig további 52 személy járult hozzá a rendezvény sikeréhez. Idén is két táv közül választhattak a nevezők, rövidtávon 4,7 km, hosszútávon pedig 9,4 km megtétele várt a futókra. A délelőtt 10 órakor rajtoló verseny lebonyolításában viszont több újítás is történt, a sátoraljaújhelyi Laktát Sport Team egyesület, és a KKB (Kisvárda és környéke bringások) egyesület jóvoltából ugyanis új, elektronikus időmérő rendszer került bevezetésre. A rendszer lehetővé tette mind az előzetes, mind pedig a helyszíni nevezést, a bokára rögzíthető chip pedig pontos időmérést, és gyors, interneten is megtekinthető eredmény kiértékelést tett lehetővé. A rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, így terveink szerint a jövőben is ezt használjuk majd. További újítás volt, hogy a hosszútávon újabb korcsoportok kerültek bevezetésre, az ezen a távon futók létszámának növekedése miatt. Ami az időeredményeket illeti, rövidtávon az abszolút győztes új rekordot állított be, a DVTK színeiben induló Bényei Szilárd ugyanis 16:01 perc alatt teljesítette a távot. Hosszútávon szintén szép időeredmény született, ott az abszolút győztes Bulitka László (DVTK SE) volt, 32:40 perccel. A további, korcsoportok szerinti időeredmények megtekinthetőek a https://my.raceresult.com/163671/results?fbclid=IwAR2rXfggljDCoEC7iysaAU5EQqbKg9vCco38XQc4e6d4ImrkgS9JKPZq3YQ oldalon, illetve a lentebb elérhető PDF eredménylapokon. A beérkező versenyzőkre egy-egy doboz friss szeder és hűsítő ital, valamint szűrővizsgálatok vártak, miután pedig mindenki beérkezett, sor került az eredményhirdetésre is. A futóverseny idén is tombolasorsolással zárult. Bízunk benne, hogy mindenki jól érezte magát és szép emlékekkel tért haza. Jövőre ismét találkozunk!

Ezúton is köszönetünket szeretnénk kifejezni Kállai Krisztiánnak és feleségének, Krisztinának a lebonyolításban nyújtott segítségért, illetve az elektronikus időmérő rendszer felügyeletéért. A rendszer rendelkezésünkre bocsájtását köszönjük továbbá a Laktát Sport Team egyesületnek, és a KKB (Kisvárda és környéke bringások) egyesületnek. Köszönjük minden segítő és támogató munkáját, valamint a Háromhutai Polgárőr Egyesület és a Sárospataki Rendelőintézet munkatársainak közreműködését. Végezetül köszönjük szépen mindenkinek a részvételt.

Statisztikai adatok:

  • Benevezett résztvevők száma: 144
  • Támogatók (nem futók) száma: 52
  • Versenyzők száma: 92
  • Rövidtáv abszolút első: Bényei Szilárd – 16.01
  • Hosszútáv abszolút első: Bulitka László – 32.40

Az időeredmények megtekinthetőek IDE kattintva a recesult.com weboldalon, és IDE kattintva PDF formátumban.

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük