XVI. Doni Hősök Emléktúra – Háromhuta

A Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) idén 16. alkalommal rendezte meg a Doni Hősök Emléktúrát. Január 28-án az ország négy különböző pontján indultak útnak hagyományőrző, hivatásos és tartalékos katonák, valamint civilek, hogy teljesítményükkel és a túra során tartott ünnepségekkel emlékezzenek meg a 73 éve történt Doni áttörés áldozatairól. A túra fővédnöke dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, a 2. “Zemplén” menetszázad védnöke pedig Rózsahegyi Tamás bv. ezredes, bv. főtanácsos volt. A térségünkben zajlott túra során a Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör szervezésében az alábbi településeken voltak megemlékezések: Háromhuta, Komlóska, Hercegkút, Sárospatak, Károlyfalva, Sátoraljaújhely.

Január 28-án Középhután gyülekeztek a túra résztvevői. A csapatok beérkezése és a szállás elfoglalása után a hagyományőrző katonák, hozzátartozók jelenlétében katonai tiszteletadással megkoszorúzták Keresztes Ferenc honvéd sírját a középhutai temetőben, majd menetben érkeztek meg Óhutára, ahol 15 órakor helyeztek el koszorút a hősi emlékműnél. A menetszázad ezt követően visszaindult Középhutára, ahol 16 óra 30 perckor vette kezdetét a központi megemlékezés. Az ünnepség elején felszentelték a Magyar Királyi 10. Honvéd Határvadász Hagyományőrző Zászlóalj csapatzászlóját, amely a hazához, a nemzethez, az eskühöz és a csapathoz való kitartó hűség, valamint a bátorság, a katonai becsület és a bajtársiasság jelképe, az adott katonai szervezetet önmagában is megtestesítő szimbólum. Ezt követően Verbovszki Károly polgármester leleplezte, Tóth Gábor füzéri plébános pedig megáldotta a tavaly év végén elkészült I-II. világháborús emlékművet. Polgármester úr beszédében felelevenítette a 73 éve történt eseményeket, és megjegyezte, hogy településünk évek óta méltó módon emlékezik meg egykori lakóiról, az Önkormányzat ezért is tartotta fontosnak egy új emlékmű felállítását. A túra Zemplén századának védnöke, Rózsahegyi Tamás bv. ezredes, bv. főtanácsos beszédében emlékeztette a jelenlévőket a Don-kanyarban harcoló második magyar hadsereg katonáinak bátorságára, majd hozzá tette, hogy úgy gondolja, ez a bátorság a háromhutai emberekben is megvan, hiszen új emlékművet állítottak és nagyon jól tudják, hogyan kell elődeikre emlékezni, és a történelmet ápolni. Ezredes úr megemlékező gondolatai után a megjelentek koszorúkat és mécseseket helyeztek el az emlékműnél, majd részt vettek az ünnepi szentmisén. Másnap reggel a menetszázad tagjai megkoszorúzták Újhuta hősi emlékművét is, majd útnak indultak, hogy Komlóskán és Hercegkúton át estére megérkezzenek a második szálláshelyre, Sárospatakra.

Háromhuta Község Önkormányzata köszönetét fejezi ki a Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör, valamint a Szűcs Mihály Huszár Bandérium tagjainak, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön megjelent állományának, és azon további hivatásos, illetve civil személyeknek, akik önként vállalták, hogy részt vesznek a XVI. Doni Hősök Emléktúrán. Köszöni továbbá mindazok munkáját, akik közreműködtek, vagy bármely módon segítettek a háromhutai megemlékezések lebonyolításában.

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük