Térfigyelő kamerarendszer kiépítése

Településünk 2014-ben, a Belügyminisztérium közbiztonság növelését szolgáló önkormányzati fejlesztésekre kiírt pályázatán 9.404.377 forintot nyert el térfigyelő kamerarendszer létesítésére. A rendszer kiépítése eleinte nehézségekbe ütközött, hiszen Háromhután nincs kiépített internethálózat, a vezeték nélküli adatátvitelt pedig a domborzati viszonyok akadályozzák. Végül sikerült megoldást találni, és a kivitelező cég a kamerarendszer telepítése mellett megoldotta az internet szolgáltatás kiépítését is, amely nagy segítséget jelent településünk lakóinak. Újhután, Középhután és Óhután is térfigyelő kamerák figyelik a közterületeket és utcákat, több ponton pedig rendszámfigyelő kamerákat is telepítettek, amelyek éjszaka is kiváló felvételt készítenek a településünkre érkező, azon áthaladó, vagy onnan távozó autókról. A kamerák képe egy (a rendőrséggel kapcsolatban álló) központban élőben figyelhető, de a rendszer el is menti a felvételeket, így azok bármikor visszanézhetőek. A kamerarendszer a polgárőrséggel kiegészülve tovább növeli településünk közbiztonságát, így reméljük, hogy az eddig is elenyésző bűncselekmények száma még inkább visszaszorul.

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük