20. Anna – napi rendezvény

Július 27-én 20. alkalommal rendeztük meg  Anna-napi rendezvényünket. Szerencsére az eső az idén is elkerült bennünket, így a programot zavartalanul élvezhette a közönség. Társtelepülésünk, Tolcsva dalkörének fellépése után, helyi és környékbeli fiatalok következtek, majd az Abba Sisters, a Unique és Vikidál Gyula műsorával folytatódott az este. A 11 üstben főtt babgulyás elfogyasztása után tűzijáték, majd hajnali 4-ig tartó utcabál következett. Ezúton is szeretnénk megköszönni Baráth Zoltán szakácsnak és segítőinek a főzést, köszönjük mindazoknak, akik anyagilag támogatták a rendezvényt, üstöt vagy egyéb eszközt adtak kölcsön, a közcélú dolgozóknak, a diákmunkásoknak, és köszönjük mindenkinek, akik munkájukkal járultak hozzá a mai este sikeres megrendezéséhez. Vasárnap ünnepi szentmisével és a már hagyományos “nős-nőtlen” focimeccsel zártuk a hétvégét.

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük