Advent 2025: Gyertyagyújtások, kézműves foglalkozás, zenés délután

Az adventi időszak a közösségi eseményeket és rendezvényeket illetően idén is az elmúlt évekhez hasonlóan telt el településünkön. November 29-én kézműves foglalkozás szerveződött a művelődési házban, ahol a falubeliek asztal- és ajtódíszeket készítettek a közelgő ünnepekre való felkészülés jegyében. Ezt követően advent első vasárnapján közös gyertyagyújtásra került sor a szentmise után, ahogy advent további vasárnapjain is. A harmadik vasárnapra ismét elkészült a templom melletti betlehem, december 20-án szombaton pedig – már szintén a hagyományokhoz híven – zenés adventi délutánnal zártuk az ünnepi készülődést. A 14 órától kezdődő összejövetelen forralt bor, meleg tea, sütőtök, friss kenyér, pogácsák és sütemények várták a megjelenteket, és idén is volt „szabadon elvihető tárgyak” asztala, ahol különböző tárgyak, ünnepi díszek cseréltek gazdát. Tizenhét órától a Kerekeshake együttes zenéről is gondoskodott, így a délután-este további részét a jó hangulat és a tánc jellemezte. Az adventi események után a település elcsendesedett, a karácsonyt a lakosok szeretteik körében ünnepelték.

Az önkormányzat és a szervezők ezúton is köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik az említett eseményeken részt vettek, és azokat segítették, támogatták. Köszönjük a kézműves foglalkozáshoz biztosított anyagi és tárgyi felajánlásokat, a település koszorújának és betlehemének összeállítását, valamint az adventi délutánra hozott finomságokat és tárgyakat. Köszönjük szépen mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult az ünnepi időszak eseményeinek szebbé, tartalmasabbá tételéhez.

Szeretetben gazdag, békés év végét, és boldog új esztendőt kívánunk mindenkinek!

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük