Belügyminisztériumi elismerés

Fotók: 1. Belügyminisztérium, 2,3. Dr. Komáromi Éva (Telefonnal készült.)

2019. november 12-én Verbovszki Károly polgármester úr, Háromhuta Község Önkormányzatának nevében miniszteri elismerő oklevelet vehetett át a belügyminisztériumban. Az önkormányzatot a közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréséül AJKA KRISTÁLY VÁZA emléktárggyal, valamint tíz millió forint támogatással jutalmazták.

Az elismerést országos szinten huszonegy, megyei szinten pedig három önkormányzat érdemelte ki. Háromhuta Község Önkormányzatát elsősorban a középhutai Vegyesbolt és kávézó, valamin az óhutai Erdei Iskola, és a hozzá kapcsolódó Turisztikai Információs Központ – Tanoda kávézó megvalósításáért díjazták.

Verbovszki Károly polgármester urat az eseményre elkísérte Dr. Komáromi Éva hivatalvezető asszony, a Sárospataki Járási Hivatal vezetője is.

Az elismerés mellé járó anyagi támogatást a közmunka programhoz köthető tevékenységekre és fejlesztésekre kell fordítani, az összeg felhasználásának módjáról a képviselőtestület dönt majd.

https://www.kormany.hu/hu/belugyminiszterium/hirek/miniszteri-elismeresek-a-kozfoglalkoztatasi-programok-megvalositasaban-nyujtott-kiemelkedo-szakmai-tevekenyseget-vegzoknek

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük