Hősi sírhelyek újultak meg Középhután

A fotógaléria megtekintéséhez kattintson a képre. A galéria 7 db fotót tartalmaz.

Május 4-én a Vitéz Csupka Károly Hadimúzeum megnyitása kapcsán két felújított hősi sírhely megkoszorúzására is sor került a középhutai temetőben. A Honvédelmi Minisztérium (HM HIM HHI) támogatásának köszönhetően ugyanis a Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör – a térség több hősi sírhelyével együtt – felújíttatta Csupka Miklós (1892-1918) és Keresztes Ferenc (1911-1944) középhutai honvédek sírhelyeit is. Csupka Miklós az első világháborúban szerzett betegségben hunyt el, Keresztes Ferenc pedig a második világháborúban, a felvidéki Eszkáros községnél adta életét a hazáért. Mivel település hősi halottai közül – eddigi tudomásunk szerint – sajnos csak ők ketten nyugodhatnak hazai földben, sírhelyeik megőrzése és ápolása helytörténeti szempontból is kiemelt jelentőséggel bír. A sírhelyeknél a Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör nevében Üveges Zsolt hagyományőrző őrvezető, a Magyar Honvédség nevében pedig Csoma Gábor százados -, a 4. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda megbízott irodavezetője – helyezett el koszorút. A sírhelyeknél a FHHK hagyományőrző katonái álltak díszőrséget, a koszorúzáson pedig részt vettek a Keresztes család tagjai is. Az önkormányzat a szükséges anyagok és szerszámok feljuttatásával támogatta a felújítást. A község nevében is köszönetünk fejezzük ki minden érintettnek a támogatásért, lebonyolításért és részvételért.

A hősi sírhelyek felújításáról részletek itt olvashatóak: https://fuzertortenelme.hu/beszamolo-a-hhi-228-8-2023-nytsz-tamogatoi-okirat-elszamolasahoz/

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük