Közfoglalkoztatási telephely épül Középhután – 3.

A külső színezés alatt álló közfoglalkoztatási telephely oldalnézetből, a bővített és kijavított tetővel, valamint a raktárak és műhely nyílászáróival. A fotógaléria megtekintéséhez kattintson a képre. A galéria 9 db fotót tartalmaz.

A legutóbbi, júniusi helyzetjelentés óta jelentős változások történtek az épülő közfoglalkoztatási telephely épületén. Elkészült a tetőszerkezet és a tetőfedés, helyükre kerültek az új nyílászárók és garázsajtók, valamint részben megtörtént az új villamos, víz, fűtés, és szennyvízrendszer kiépítése is. Folyamatban van az épület külső színezése, bent pedig befejezéshez közeledik a gipszkartonok felhelyezése és a vakolás, glettelés. A közeledő kedvezőtlen időjárásra tekintettel a munka most kívül folytatódik, a héten elkezdődik az udvar térkövezése, rendezése.

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, a beruházás az értékteremtő közmunkaprogram keretein belül valósul meg, helyi, valamint környékbeli közfoglalkoztatottak és szakemberek közreműködésével. Az épület terveit az As Építész Stúdió Kft. készítette el. A telephely teljes befejezése jövő év tavaszán várható.

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük