Rendhagyó megemlékezés
A fotógaléria megtekintéséhez kattintson a képre. A galéria 13 db fotót tartalmaz.
A járványhelyzet miatt az idén rendhagyó módon, és a szokásosnál valamivel szerényebb keretek között emlékeztünk meg a II. világháborúban harcolt és elesett háromhutai honvédekről január 31-én, vasárnap. Mivel megemlékezést nem szervezhettünk, a Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör tagjai ezúttal civilben, a XXI. Doni Hősök Emléktúra keretén belül érkeztek településünkre, és helyeztek el koszorúkat, valamint mécseseket az emlékműveknél. Az egyesület tízfős csoportja Regécről érkezve fél tizenegy magasságában rótta le kegyeletét az óhutai emlékműnél, majd délben Keresztes Ferenc honvéd középhutai sírjánál. A negyed egykor kezdődő igeliturgia előtt került sor a templomkertben álló emlékmű megkoszorúzására, és a mécsesek elhelyezésére. Az igeliturgián a sárospataki Szent Erzsébet nővérek mondtak imát a világháborúban elesett háromhutaiakért, a szertartást követően pedig az összegyűltek gyújtottak mécsest az emlékműnél. Az emléktúra résztvevői eközben Újhuta felé folytatták útjukat, és egy óra előtt néhány perccel a harangláb mellett álló emlékműnél is elhelyezték a koszorút és a mécseseket. Ezt követően a csoport még Komlóskáig folytatta a túrát, így összesen húsz kilométer megtételével, és hét helyszínen történő koszorúzással, illetve mécsesgyújtással emlékezett meg a világháborúkban harcolt és elesett honvédekről.
Ezúton is köszönetünket szeretnénk kifejezni a Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör tagjainak, hogy idén is ellátogattak hozzánk, hozzájárulva ezzel a megemlékezéshez. Köszönjük továbbá a sárospataki Szent Erzsébet Kongregációja nővéreinek az imát, a helybelieknek pedig a mécsesgyújtást és csendes megemlékezést.