Testvértelepülési megállapodás

A fotógaléria megtekintéséhez kattintson a képre. A galéria 6 db fotót tartalmaz.

2017. március 31-én, Háromhután testvértelepülési megállapodást kötött egymással Háromhuta Község- és Perény – Hím Község Önkormányzata. Az egyezményt a települések képviselőinek jelenlétében Verbovszki Károly, Háromhuta község polgármestere és dr. Molnár László, Perény-Hím község polgármestere írta alá. A megállapodás célja, hogy megerősítse az eddig kialakult, és múltban gyökerező kapcsolatokat, valamint, hogy a két település javára együttműködést tegyen lehetővé különböző területeken. A települések vezetői aláírásukkal egyidejűleg kijelentették, hogy kiemelten a következő területeken kívánnak együttműködni:

– a kulturális örökség, közös múlt ápolása, védelme, megismerése
– vallási felekezetek közötti együttműködés
– rendezvényeken való részvétel
– amatőr csoportok látogatásai
– civil szervezetek (polgárőrség, egyesületek) együttműködése
– sporttalálkozók
– családi, baráti kapcsolatok elmélyítése
– a helyi önkormányzatok testületeinek működése
– önkormányzati intézményrendszer, az önkormányzati technikák megismerése, megismertetése
– településeinket bemutató közös kiadványok szerkesztése
– uniós és hazai pályázatokon való közös részvétel

A jó hangulatban eltelt délután során a települések vezető testületei között baráti kapcsolat szövődött, amely az együttműködés további kedvező alakulását teszi lehetővé. Háromhuta Község Önkormányzata bízik abban, hogy hamarosan megrendezheti az első közös részvételű rendezvényt. A megállapodást magyar és szlovák nyelven ITT tekinthetik meg, Háromhuta és Perény-Hím község múltbéli kapcsolatáról pedig ITT olvashatnak.

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük