Rendezvénycsűr épül Óhután – 2.
A fotógaléria megtekintéséhez kattintson a képre. A galéria 12 db fotót tartalmaz.
Tavaly októberben számoltunk be arról, hogy az önkormányzat az értékteremtő közmunkaprogram keretében rendezvénycsűrt épít Óhután, az Erdei Iskola mellett álló üres telken. Az építkezés természetesen azóta is zajlik, bár látványos szakaszába csak most, a tartós fagyok elmúltával lépett. A tartófalak és a főzőhelyiség falainak elkészülte után ugyanis sor kerülhetett a tetőszerkezet első három főtartójának/szarufapárjának összeszerelésére és helyére állítására. A hatalmas, fenyőfából ácsolt és fémkonzolokkal megerősített, egyenként 2,1 tonnás szerkezeteket a szakemberek március 2-án, szerdán emelték daruval az előkészített alapokra. Az építkezés a következő hetekben újabb főtartók összeszerelésével, majd felállításával folyatódik.
Az As Építész Stúdió Kft. által tervezett csűr előreláthatólag nyárra készül el, de az építkezés előrehaladásáról természetesen a későbbiekben is rendszeresen beszámolunk.