Anna-napi rendezvény
A fotógaléria megtekintéséhez kattintson a képre. A galéria 90 db fotót tartalmaz.
2023. július 29-én immár harmincadik alkalommal tartottuk meg hagyományos Anna-napi rendezvényünk. Bár a műsor előtt egy órával kiadós eső lepett meg bennünket, ez nem szegte sokak kedvét, hiszen a hat órai kezdésre szép számú nézőközönség gyűlt össze az óhutai rendezvénytéren.
A műsor elején szokás szerint Verbovszki Károly polgármester úr köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében többek között az Anna-napról és annak jelentőségéről osztotta meg gondolatait, majd ismertette az elmúlt évek fejlesztéseit és a jövőben várható, települést érintő történéseket, beruházásokat. Végül mindenkit a közösség segítésére és egymás támogatására kért, megköszönte a támogatók és közreműködők segítségét, majd mindenkinek jó szórakozást és kellemes kikapcsolódást kívánt. A műsort ezt követően az Egyszervolt Mesezenekar nyitotta meg, akik a jól ismert magyar mesék világába kalauzolták a kicsiket és nagyokat. Zenés programjuk során tiszteletét tette a közönség előtt többek között Süsü, a sárkány, Vuk, és a nagy Ho-ho-horgász is. Őket Szikra László humorista követte, aki már több éve készült hozzánk, s nagy örömünkre most el is tudta fogadni a meghívást. Egy rövid bevezető után természetesen megjelent vele a kedves „Mama” és „Papa” is, akik a Covid időszakában lettek ismertek, s népszerűségük azóta is töretlen. A közel egy órás kabarét követően az Operett-Musical Voices Társulat repítette vissza a közönséget a Táncdalfesztiválok időszakába, ami bizonyára sokakban idézett fel kedves emlékeket. A jól ismert dalok a közönséget is megmozgatták, aki pedig nem perdült táncra vagy nem nézte a műsort, az a csűrben fogyasztotta el vacsoráját. Közben pedig megfogyatkoztak a székek a színpad előtt, hiszen az este kilenc órakor kezdődő Cozombolis Trió koncertjén szinte már mindenki táncolt a rendezvénytéren. A triót este tíz órakor gyorsan követte a Melody Boys, akik a fél tizenegykor kezdődő tűzijátékig már igazi utcabál hangulatot teremtettek, s azután közel hajnali háromig „húzták” a talp alá valót.
Ezúton is köszönjük szépen mindenkinek a részvételt, bízunk benne, hogy aki itt volt az jól érezte magát, és jövőre is ellátogat hozzánk!
Háromhuta Község Önkormányzata ezúton is köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik valamilyen módon hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához. Köszönetünket fejezzük ki a fellépő művészeknek, az önkéntes segítőknek, az önkormányzat dolgozóinak, a diákmunkásoknak, a polgárőrség tagjainak, Baráth Zoltán szakácsnak és segítőinek, Stefán Jánosnak és csapatának (hangosítás), és minden további közreműködőnek. Köszönjük továbbá mindazok támogatását, akik anyagilag is hozzájárultak az idei rendezvényhez. Köszönjük szépen mindenkinek!