Megemlékezések a XXII. Doni Hősök Emléktúra keretében

A fotógaléria megtekintéséhez kattintson a képre. A galéria 25 db fotót tartalmaz.

A Doni Hősök Emléktúra 2016 és 2019 után 2022. január 28-án és 29-én immáron harmadszor érintette településünket huszonkét éves története alatt. A Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg Don-menti harcaiban részt vett, és ott elesett, eltűnt, hadifogságba jutott, vagy onnan hazatért honvédek előtt tisztelgő emléktúra idén eddig 12 helyszínen, több mint 500 fő részvételével zajlott le. Térségünkben az elmúlt évekhez hasonlóan a Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör szervezte meg a túrát, amely idén a Mikóháza – Háromhuta – Regéc – Baskó útvonalon valósult meg. A hagyományőrző, aktív és tartalékos katonákból, valamint középiskolás honvéd kadétokból és civilekből álló „Csatti” menetszázad tagjai közel 50 km-es gyalogmenettel tisztelegtek a „doni hősök” előtt, és nyolc helyszínen vettek részt megemlékezéseken, illetve koszorúzásokon.
 
A menetszázad január 28-án pénteken, 31 km megtétele és 829 m szintemelkedés leküzdése után érkezett be Újhutára, ahol a kedvezőtlen időjárás és a kora esti órák ellenére szép számban gyűltek össze a helyi és környékbeli lakosok, valamint az érdeklődők. A harangláb mellett álló emlékműnél koszorúzásra, mécsesgyújtásra és díszlövésre került sor, majd a század szálláshelyére, az Erdei Iskolába vonult, hogy valamelyest kipihenje a kemény menet fáradalmait. Útközben egy rajnyi hagyományőrző katona még megállt a középhutai temetőnél, hogy megkoszorúzza az egyetlen itthon eltemetett honvéd, Keresztes Ferenc sírhelyét. A koszorú elhelyezése után itt is díszlövés következett, amely a teljes sötétségben, a hegyek között hosszú másodpercekig visszhangozva még különlegesebbé tette a rövid megemlékezést. A zempléni „Csatti” menetszázad másnap, azaz január 29-én, szombaton reggel indult tovább Regéc felé, előtte azonban még megkoszorúzta az óhutai temetőben álló emlékművet. Az újhutai megemlékezéshez hasonlóan a Himnusz eléneklését követően itt is koszorúzásra, mécsesgyújtásra és díszlövésre került sor. A menetszázad a nap további részében Regéc érintésével Baskóig folytatta útját és további 18 km, 609 méter szintemelkedéssel járó gyalogmenetet teljesített, majd a baskói megemlékezés után buszokkal tért vissza Háromhutára, az emléktúrát záró szentmisére és megemlékezésre.
 
A középhutai Római Katolikus Templomban este hat órakor kezdődő szentmisét Kecskés Attila plébános úr a háborúban elesett hősök lelki üdvéért mutatta be, szeretetről szóló prédikációjában pedig a hazaszeretetről is megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel. A szentmisét a „Fogolyének” ima zárta, amelyet immár hagyományként a Háromhutai Asszonykórus énekelt el. A megemlékező beszédekre, a hideg időre, valamint az idősekre tekintettel a templomban került sor. Először Verbovszki Károly polgármester osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel, majd Jásdi Balázs hagyományőrző főhadnagy, a Doni Hősök Emléktúra főszervezője emlékezett meg a „doni hősökről” és az emléktúra több mint két évtizedes történetéről. Az emlékbeszédek sorát Dr. Hörcsik Richárd, Abaúj és Zemplén országgyűlési képviselője zárta. A jelenlévők ezt követően a templomkertben álló emlékműnél gyűltek össze, ahol a díszőrök felállása után együtt énekelték el nemzeti imánkat, a Himnuszt. Az emlékműnél ezt követően koszorút helyezett el; Dr. Hörcsik Richárd, Abaúj és Zemplén országgyűlési képviselője – Tóth Zsolt pv. alezredes, a zempléni emléktúra védnöke és Kiss István ny. alezredes (Zempléni Térségi Katasztrófa és Polgárvédelmi Szövetség), Verbovszki Károly polgármester és Juhász Andrásné alpolgármester – Csoma Gábor főhadnagy és Baráth Tamás zászlós (MH katonai és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 4. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda) – Jásdi Balázs hagyományőrző főhadnagy, főszervező (XXII. Doni Hősök Emléktúra, „Csatti” menetszázad) – Tatay László egyesületi elnök (ŐSFORRÁS Hagyományőrző, Turista és Sportegyesület). A koszorúk elhelyezését követően Kecskés Attila plébános úr mondott imát az elesett hősökért, majd a jelenlévők helyezték el mécseseiket az emlékműnél. A megemlékezést, és egyben a XXII. Doni Hősök Emléktúra zempléni emléktúráját a díszlövés, majd a Szózat eléneklése zárta.
 
A megemlékezők ezt követően hazatértek, a menetszázad állománya pedig ünnepi vacsorán vett részt a Művelődési Házban. A vacsora előtt a hagyományokhoz híven köszöntőkre, rövid beszédekre és emléklapok átadására került sor, azt követően pedig kötetlen beszélgetéssel és pihenéssel zárult az este. A túra résztvevői vasárnap reggel indultak haza az ország különböző szegleteibe, bízva abban, hogy jövőre ismét együtt menetelhetnek a „doni hősök” emlékére. Mi pedig bízunk benne, hogy jól érezték magukat nálunk, és legközelebb is szeretettel várjuk mindannyijukat.
 
Köszönetnyilvánítás
 
Háromhuta Község Önkormányzata ezúton is köszönetét fejezi ki a XXII. Doni Hősök Emléktúra zempléni szakaszát teljesítő „Csatti” menetszázad tagjainak. Köszöni a Magyar Honvéd Tüzér Egyesület támogatását, és hagyományőrző tagozatának, a Magyar Királyi 106. önálló Honvéd tüzérütegnek a részvételt. Köszöni a Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Körnek a szervezést és a támogatást, valamint hagyományőrző tagozatának, a Magyar Királyi 10. Honvéd Határvadász Hagyományőrző Zászlóaljnak a részvételt. Köszöni a MH. 6. Területvédelmi ezred – 17. Területvédelmi zászlóalj és a MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 4. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda aktív és tartalékos katonáinak, valamint a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola honvéd kadétjainak a részvételt. Köszöni továbbá a Tolcsvai Természetjáró Kör tagjainak és a túrához csatlakozó civilek részvételét.
 
Az önkormányzat köszönettel tartozik a Háromhutai Római Katolikus Egyházközség és Kecskés Attila plébános úr támogatásáért, a Háromhutai Polgárőr Egyesület és a Háromhutai Asszonykórus közreműködéséért, valamint Varga István és csapatának munkájáért. Köszönjük az önkormányzati dolgozók munkáját, Szakály András Tamás egyesületi elnöknek a szervezést, Tatay Lászlónak és Laczkó Péternek pedig a túravezetésért.
 
Végül de nem utolsó sorban pedig köszönetünket fejezzük ki a település lakosainak a szép számban való megjelenésért, az újhutai teáért és pogácsáért, valamint a elesett hősök emlékének méltó módon történő ápolásáért.
 
Köszönjük!

További híreink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük